A kígyóméregtől a B-12 vitaminig

A kígyóméregtől a B 12-vitaminig


Egy tudós a mérgeskígyókat vizsgálta, miközben az egyik megmarta. Senki nem volt a közelben.Az ellenmérget beadni nem lett volna probléma, de valami okból – amit utólag nem lehetett kideríteni – az ellenméreg nem volt a hűtőben található.
Az idő sürgetett, a tudós semmi módon nem találta az életét megmentő injekciót.
Érezte, hogy nagy baj lesz és döntött.
Leült az asztalhoz és pillanatról-pillanatra leírta az érzéseit, a tapasztalható tüneteket, hogy, ha már úgyis meg kell halnia, legalább a környezete, a többiek, a kutatótársak találjanak egy olyan tudósítást, amit a „túlvilág” és az innenső part határmezsgyéjéről adott, mintegy riporterként az áldozat, a kolléga.
Ez egy valóban megtörtént eset!
Erre gondoltam, akkor, amikor egy valószínűleg sokak által, többnyire utolsó kísérletként és nagyon sokszor erősen kényszeredett hozzáállással megvalósított bármilyen – például a Gerson, vagy valamelyik lébőjt, illetve egyéb hasonló diéta hatásait, következményeit, nyereségeit a SAJÁT TAPASZTALATAIM ALAPJÁN leírtam. 
A képen egy római tér maszkos alakja, akivel "eljátszható" a HALÁL, mindössze két euróért. Meg is köszöni.Az életet (halált?) ilyen viccnek venni....?? Sajnos többen hiszik, hogy lehetséges, ezért "élnek", ahogy nekik tetszik. A következmények miatt aztán az orvost, az ősöket, az Istent  szidják.

Ezt a blogban eddig olvasható néhány  „élő közvetítést” -diétám történetét - ugyan szerencsére nem az élet-halál vékonyka mezsgyéjéről kellett megírni, mint a fenti történet tudósa, de így is hiteles, remélem !
A teljesen vegan étkezés tényleges és könnyen bekövetkezhető veszélyeiről két történetet mondok el.
Az egyik egy fiatalasszonyról szól, aki hat hónapos csecsemőjét veszítette el, annak következtében, hogy a kicsit a terhesség alatt és utána is a teljesen VEGÁN típusú étkezéssel táplálta.
Ez emlékezetem szerint 2001-ben történt valahol Ausztráliában, vagy annak környékén. Bírósági ügy lett belőle. A történet bejárta a világsajtót, további részleteit nem ismerem. Ez is eléggé erős figyelmeztetés, hogy a vegetáriánus étkezésen belüli szigorúbb irányzatokat -pl a vegánt – jól gondoljuk át és elegendő ismeret nélkül ne cselekedjünk ezen étkezési irányba !
A másik történetet magam hallottam egy egészségügyi tanfolyamon, ahol elsősorban az Adventista Egyház által általában ajánlott egészséges táplálkozásról volt szó.
Itt az előadók amerikai adventista orvosok voltak, akik többek között az ovo-lakto-vegetáriánus étrendről is kimerítő alapossággal beszéltek.Eközben a B-12 vitamin előfordulásait is aprólékosan feltárták. Például amikor a növényinek nevezhető alapanyagok egyikéről-másikáról – abban az időben - elterjedt, hogy egyesek tartalmaznak B-12 vitamint, az majdnem mindig valamilyen kapcsolatba volt hozható az állatvilággal.
Szinte nevetséges, de igaz, hogy az egyik amerikai tóban,ahol a kutatások egy részét folytatták – a Nagy Tavak vidékén – az algákban talált B-12 vitamin csak akkor volt kimutatható, ha a vadkacsák is jelen voltak. Ugyanis a kacsák ürüléke került közvetlen kapcsolatba az algákkal és az ebben lévő B-12 vitaminból bizonyos mennyiséget az algák beépítettek a „szervezetükbe”
A növényekben kimutatható B-12-ről viszont kiderült, hogy nem azt a felszívódásra alkalmas formulát hordozzák, ami az emberben hasznosul. Például a vastagbélben élő baktériumtörzsek képesek lennének előállítani ezt a fontos vitamint, de onnan ez nem tud bekerülni a véráramba.
Ezen a konferencián történt az az emlékezetes eset, amikor egyszer csak az egyik hallgató – egy kb 45 éves férfi felállt és elmondta a saját keserű tapasztalatát.
Ő a TELJES VEGETÁRIÁNUS étkezésen élt már évek óta,de egyszer csak különös tüneteket tapasztalt, amikről egy alapos vérvizsgálat kiderítette, hogy a B-12 vitamin hiánya okozza, ugyanis ez a szervezetéből teljesen kiürült.
Azóta havonta adat be magának az orvosával 100 mikrogramm B-12 injekciót és így minden rendben van.
Intő, figyelmeztető történetek. Ezek után bárki kérdezheti, hogy miért mertem ajánlani az eddig leírt, képekkel illusztrált vegán típusú étrendet?
Egyszerű a válasz.Az emberi szervezet egyes vélemények szerint kb két havi, míg más vélemény szerint akár két évi szükségletet is tárol a májban.
Ezért én a diétámnak a 60-ik napja után elkezdtem néhány naponta joghurtot fogyasztani, amit később kiegészítettem egyszer-kétszer keményre főzött tojással. Az egyébként nagyon kedvelt sajtokat még nem fogyasztom, de ha sorra kerül, arról is tudósítok.
Az arany fej: BABILON jelképe Nabukodonozor király álmában, amit Dániel fejtett meg a királynak. (Dániel könyvének 2. fejezete)
Dániel és héber hadifogoly társainak étrendje és a mai emberek hasonló összeállítású kosztja között az az egyetlen különbség, hogy akkor még az emberi szervezetet nem terhelték túl az élelmiszer termeléssel kapcsolatba hozható különféle szintetikus anyagok, mérgek, vegyszerek, amiknek a hatásai olykor csak generációk tönkretétele után derülnek ki (Contergan-botrány... stb).
Az sem lényegtelen,amit egy adventista gyógyszerész (Ősz.F.Ernő.) előadásában hallottam, hogy az emberi szervezet az eltelt több évezred – elsősorban az utóbbi két, erősen iparosodott évszázad alatt – alaposan tönkrement. Ennek egyik következménye, hogy az emésztőrendszer különféle fontos baktériumokat... stb már nem képes előállítani.
Tehát ezeket – így pl a B-12 vitamint is- kívülről, készen kell bevinnie.
A képeimen látható is a joghurtos pohárka. Főleg a Bakony-joghurtot szeretem, mert ebben van az eredeti, Bulgáriából hozatott Acidophilus bifidus baktérium, aminek a vastagbélben jelentő szerepe van, hogy az immunrendszernek létfontosságú egyéb baktériumokat a szervezet kitermelje, előállítsa.
A többféle hatású – általam kifejlesztett - „csoda-zab-kenyér” teljes leírása a következő napokban várható, mert az a barátom, aki ettől remél jelentős testtömegcsökkenést, a részletes gyártástechnológiát, képekkel együtt mostanra szerkesztette meg és teszi elérhetővé.

Dénes Ottó

Ételreformer

Reforméletmód és étkezési tanácsok a biblia segítségével.

Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:
http://etelreformer.blog.hu/api/trackback/id/2026349

Címkék: