Az elbutulás első jelei

AdvertisementFőoldal
 
• 
HVG.HU \ EGÉSZSÉG
2010. december 23., csütörtök, 14:40
Szerző: Medipress

Címkék: Alzheimer-kórAz imádkozás az agyműködést befolyásolja_2; elbutulás; szemantikus emlékezet;
Azt a képességünket, hogy tudjuk, a zebra csíkos állat, illetve azt, hogy a zsiráfnak négy lába van, szemantikus emlékezetnek nevezzük. Ez teszi lehetővé, hogy a szavaknak jelentést tulajdonítsunk, segít az általános ismeretek előhívásában és a fogalomtársításokban. Alzheimer-kórnál romlanak ezen képességeink.
Francia ideggyógyászok és neuropszihológusok egy csoportja azonosította a szemantikus emlékezet azon elemeit, amelyek először károsodnak. Eredményeikről a Cortex című folyóirat 2011 januári számában számolnak be.
Mickaël Laisney és kollégái, akik a Caen és Rennes-i egyetemi kórházak kutatói 16 Alzheimer-kóros és 8 szemantikus demenciában szenvedő beteg szófelismerő képességét tanulmányozta. A betegeknek egymás után szópárokat mutattak, majd megkérték őket, hogy ismerjék fel a párok második tagját.
A „szemantikus primingnak” nevezett jelenségnek köszönhetően általában gyorsabban felismerünk egy szót, ha korábban egy hasonló jelentésű szóval találkozunk (például a tigrist az oroszlán után). Korábbi kutatások szerint az Alzheimer-kór kezdeti szakában ez még az egészségeseknél is gyorsabb.
A jelenség meglepő, mert a betegség jelentős memóriavesztéssel jár, de a tudósoknak sikerült megmagyarázniuk ezt a furcsaságot. A szemantikus memória első károsodó elemei a különbségek felismerését - például a zebra csíkos és a zsiráfnak hosszú a nyaka - teszik lehetetlenné. A különbségek elhomályosulnak, a hasonlóságok ugyanakkor még hangsúlyosabbá válnak. Ezért könnyebb felismerni azt, hogy mindkét állat négylábú afrikai emlős. Ezen gondolattársítás az oka, hogy a betegség korai szakaszában a betegek könnyebben azonosítják a hasonló jelentésű szópárokat. Sajnos a kór előrehaladtával ezen gyorsaság is a memóriavesztés áldozatává válik.
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:
 
 

Címkék: