Az öt legfertőzőbb tárgy egy étteremben

Nyilvános helyeken rengeteg olyan tárgyat használunk, amelyek sokszor a baktériumok gyűjtőhelyének számítanak. Ezúttal az éttermekben megtalálható kritikus pontokat vizsgáljuk.

Világos, hogy a naponta több tucat vendég által forgatott étlapok a legtöbb esetben higiéniai katasztrófának számítanak, hiszen nem tudhatjuk, hogy az előttünk vacsorázók mostak e a kezet a menü átlapozása előtt, mint ahogy azt sem, hogy esetleg éppen megfázva érkeztek az étterembe. Utóbbi különösen abból a kontextusban érdekes, hogy egy tanulmány szerint az influenzavírus akár 18 órán keresztül is képes életben maradni használati tárgyaink felületén.

Az étlap esetéből logikusan adódik, hogy az éttermi asztal egyéb használati tárgyai, így a só- és fűszertartók felülete is melegágya lehet a baktériumoknak. Míg az evőeszközöket természetesen – illetve jó esetben – alaposan elmossák minden használat után, az asztalon elhelyezett kiegészítőket hosszú hónapok alatt több száz, vagy több ezer, sokszor mosatlan kéz használja. Egy négy évvel ezelőtti vizsgálat szerint az italokhoz felszolgált, poharunk szélére fűzött citromkarikával sok esetben szintén valóságos baktériummágnest kapunk: a kutatók 21 étterem által felszolgált több mint 70 citromdarabon a laborvizsgálatok során 25-féle baktériumot találtak, közöttük a például komoly húgyúti fertőzést is okozó E.coli baktériumot.

Egyértelműen kritikus pont a vendéglátóhelyek mellékhelyiségének kilincse, nem is igényel kimerítő magyarázatot. Számos étterem kialakításánál ma már ezt figyelembe veszik, így kilincs nélkül használható (lengő)ajtót szerelnek fel. Ide kapcsolódik, hogy meglepő módon a nyilvános mosdókban elhelyezett szappantartók esetében sem sokkal jobb a helyzet: a rengeteg kéz érintése során a szennyeződések és baktériumok folyamatosan halmozódnak a legtöbbször műanyag felületen.

Az éttermeken túl szintén érdemes figyelembe venni, hogy rengeteg kéz alatt mennek át a bevásárlókosarak és -kocsik is, és sok helyen egyáltalán nem szükséges a laboratóriumi vizsgálat a higiénia teljes hiányának tényszerű megállapításához, hiszen első ránézésre látszik, mivel van dolgunk. Az Egyesült Államokban éppen ezért már vannak üzletláncok, ahol fertőtlenítő kendőt helyeznek el a kosarak mellett, amivel használat előtt egy mozdulattal áttörölhetők a kérdéses területek. MEDIZONA

Címkék: