A glutén teljesen új megvilágításban

Szendi Gábor:

Ha a gluténérzékenység genetikailag meghatározott, vajon miért nem haltak már régen ki a gluténérzékenyek? És vajon létezik olyan gluténérzékenység, ami nem mutatható ki, mégis tüneteket okoz?



A gluténérzékenység egyre növekvő probléma. A legtöbb orvos a gluténérzékenységre úgy tekint, mint a népesség jelentéktelen hányadát érintő autoimmun problémára. Jelentéktelennek még akkor sem nevezhetnénk, ha csak a súlyos tüneteket mutató cöliákiás (lisztérzékeny) betegeket tekintenénk, hiszen ők a népesség 1-2%-át alkotják, ami csak Magyarországon 100-200 000 embert jelent. A gluténérzékenység jéghegy modellje szerint azonban a súlyos tüneteket mutató cöliákiás betegek csupán a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen a székletből történő diagnosztizálás alapján a népesség 30-40%-a mutat immunreakciót a glutén összetevőire, és genetikai okokból potenciálisan a lakosság 50-60%-a gluténérzékennyé válhat. Az újabb genetikai kutatások eddig 27 olyan gént találtak, amely hajlamosít a gluténérzékenység kialakulására (van Heel és mtsi., 2007). Sokan összekeverik a különféle immunológiai tesztekkel kimutatható gluténérzékenységet a sokkal több embert érintő gluténérzékenységgel. A tesztek csak korlátozott mértékben képesek beazonosítani a ténylegesen gluténérzékenyeket. A vérteszt a gluténérzékenyek 10-20%-át nem ismeri fel (Hoggan és Adams, 2010). A gluténérzékenység tünetei rendkívül sokarcú, a glutén nem csak az enyhétől a súlyosig terjedő bélrendszeri tüneteket okozhat, hanem meddőséget, rákot, s az agyba jutva különféle neurológiai betegségeket (pl. ataxia, epilepszia), ill. polineuropátiát is előidézhet. A későbbiekben ismertetni fogom Jessica Biesiekierski és munkatársai 2011 januárjában megjelent, új korszakot nyitó vizsgálatát, amely azt bizonyítja feketén-fehéren, hogy a glutén akkor is okozhat tüneteket, ha a tesztek semmit nem mutatnak.
Az a tény, hogy az 1950-es évekhez képest a diagnosztizált gluténérzékenyek száma mára a négyszeresére nőtt, arra utal, hogy a nyugati táplálkozásban olyan változások történtek akár csak az elmúlt ötven évben is, amelyek a problémát egyre csak fokozzák (Rubio-Tapia és mtsi., 2009). Mivel a vizsgálatban eltárolt vérmintán és frissen levett vérmintákon ugyanazt az eljárást alkalmazták, nem a diagnosztikus módszerek pontosabbá válása okozta a növekedést. Finnországban az utóbbi két évtizedben a cöliákia betegek száma duplájára nőtt (Lohi és mtsi., 2007). E vizsgálatban a szerzők arra is felhívták a figyelmet, hogy az I.-es típusú cukorbetegek száma az -50-es évekhez képest hatszorosára nőtt, és mivel az I.-es típusú cukorbetegség kialakulásában a gluténnek meghatározó szerepet tulajdonítunk, ez arra is utal, hogy a diagnosztizálatlan cöliákia betegek aránya az ötvenes évektől folyamatosan nő.

Svédországban 1985 és 1987 közt a két év alatti gyerekek közt hirtelen négyszeresére nőtt a cöliákia betegek száma (Ivarsson és mtsi., 2000). A "járvány" utólagos elemzése azt bizonyította, hogy a hirtelen megnövekedett cöliákiás betegszám abból fakadt, hogy a közegészségügyi ajánlás a glutén mielőbbi bevezetését javasolta. A következtetések levonása után az ajánlást visszavonták és az újonnan diagnosztizált betegek száma visszaesett. A magyar közegészségügy úgy látszik, most meg szeretné ismételni a svéd eredményeket, ezért erőszakoskodnak mostanság a védőnők azon, hogy már 4 hónapos kortól be kell vezetni a glutén adását. Mennyivel egyszerűbb lenne elfelejteni a gabonát?
Ezekből a vizsgálatokból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy:
A, a megnövekedett gabonafogyasztás fokozott gluténterhelést jelent, aminek hatására olyanok is gluténérzékennyé váltak, akik korábban a kisebb mennyiségekre nem reagáltak betegséggel. Ma már a glutén nemcsak a gabonafélékben, hanem gyógyszerekben, húskészítményekben, chipszekben, vitaminkészítményekben is jelen van rejtett formában (Hlywiak, 2008; Maltin és mtsi., 2009).
B, a mai gabona több és veszélyesebb glutént tartalmaz, mint az 50-100 évvel ezelőtt elterjedt változatok.
Az "A" pont különösebb bizonyításra nem szorul. A "B" pont fogalmazza meg azt a problematikát, amelyet a szofisztikáltabb paleokritikusok úgy szoktak felvetni, hogy ha a glutén akkora probléma volna, akkor az ókorban és középkorban a sok kenyeret fogyasztó népeknél kiugróan gyakori lett volna a "kenyérhalál". Jól ismert, hogy a rómaiak pl. igen sok gabonát fogyasztottak, és a mediterrán vidékeken hagyományosan sok kenyeret fogyasztottak a középkorban is.
A kenyérgabona (Triticum aestivum) három genomot tartalmazó, un. hexaploid növény. A három genom három ősi búzafajtától ered. Az egyik, az "A" genom a Triticum monococcum-ból, a második, a "B" genom a Triticum speltoides-ból. Az "A" és "B" genomot a Triticum turgidum egyesítette magába. A harmadik, "D" genom a Triticum tauschii-ból származik (van Herpen és mtsi., 2006). A kenyérgabona kb. 8000 évvel ezelőtt spontán hibridáció útján alakult ki, valószínűleg a Triticum turgidum és a Triticum tauschii összeolvadásából.
A glutén gliadinból és gluteninből áll. A gliadinból alfa, béta, gamma és omega változatot különítenek el, ezek közül leginkább az alfa-gliadin okoz immun és bélrendszeri tüneteket.
A mai kenyérgabona őseit és leszármazottait évezredeken át termesztették és fogyasztották a Föld különböző tájain. Pl. a mediterrán országokban és Közép-Európában az "A" genomú T. monococcum-ot termesztették évezredeken át. A bronzkori Egyiptomban az "A+B" genomú T. turgidum spp. Dicoccum-t termesztették, és ez volt a rómaiak gabonája is (Vincentini és mtsi., 2007). A vizsgálatok többszörösen igazolták, hogy a mai kenyérgabona gluténérzékenységet okozó hatásáért a "D" genom a felelős, és az "A" és "B" genomot tartalmazó fajták nem, vagy sokkal kevésbé okoznak gluténérzékenységi tüneteket (van Herpen és mtsi., 2006; Salentijn és mtsi., 2009). Pl. a ma is termesztett alakor (einkorn, Tricitum monococcum), amely "A" genomú, és alfa-gliadint nem tartalmaz. Más "A+B" genomot tartalmazó búzafajták (pl. Triticum turgidum) sem tartalmaznak alfa-gliadint. Ettől persze gluténérzékenyek számára ezek a gabonafélék sem fogyaszthatók, de ezek fogyasztása során kisebb a kockázata a gluténérzékenység kialakulásának. Az utóbbi száz évben a búzanemesítők tudatosan szelektálták és keresztezték azokat a fajtákat, amelyeknek magas volt a glutén tartalma, mert ettől lesz nyúlós a tészta, s válik kelesztésre, ill. tésztakészítésre alkalmassá. A másik szempont a tápérték növelése volt, azaz a nemesítők minél nagyobb fehérjetartalmat akartak elérni (van den Broeck és mtsi., 2010). van den Broeck és mtsi. 36 mai kenyérgabonát elemeztek végig az alfa-gliadin tartalom alapján és úgy találták, hogy a ma forgalomban lévő gabonafajták közt sajnálatos módon már nincs jelentős különbslég az alfa-gliadin tartalom szempontjából. A szerzők szerint ennek, és a drasztikusan megnövekedett gabonafogyasztásnak, valamint a glutén nyakló nélküli élelmiszeripari és gyógyszeripari felhasználásnak köszönhető, hogy egyre nő a gluténérzékenyek száma.
Érdemes megjegyezni, hogy a manapság egészségesnek tartott és ezért nagyon divatos tönkölybúza "A+B+D" genomú gabonaféle, és egyáltalán nem ajánlható gluténérzékenyeknek, mert igen nagy a glutén tartalma (Vincentini és mtsi., 2007).
A különböző kutatócsoportok egybehangzó véleménye szerint a mai gabonaféléket vissza kéne cserélni a valóban ősi, "A" és "B" genomot tartalmazó fajtákra, mert ezek nem okoznak gluténérzékenységet.
Ez természetesen merő utópia, hiszen a mai adatok alapján a lakosság 1-2%-át érintő cöliákia betegség elleni küzdelmet nem fogja feladatának tekinteni a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, amelynek óriási veszteségeket okozna bármiféle átállás. Ennél sokkal nagyobb horderejű kérdésekben, mint pl. a lakosság felének halálát okozó szív és érrendszeri betegségek esetében sem akar sehogy sem konszenzus kialakulni abban, hogy ezt nem a zsírok, hanem a gyorsan felszívódó szénhidrátok okozzák.
Ezek a kutatások világossá teszik azt a paradoxonnak látszó jelenséget, hogy bár gabonaféléket a világon 5-10 000 éve fogyasztanak, a cöliákia betegséget és a gluténérzékenységet mégis csak a 19. század végén kezdték komolyabban észlelni. Az is paradoxonak látszott, hogy sok ezer év alatt miért nem szelektálódott ki a cöliákiára hajlamosító megannyi gén, pedig a cöliákia betegség az 1900-as évek első harmadáig halálos betegségnek számított. A válasz röviden az, hogy évezredekig az európai népesség döntő hányada olyan gabonát fogyasztott, amely nem vagy csekély mennyiségben tartalmazott alfa-gliadint. Az elmúlt száz év nemesítési gyakorlata, amely előnyben részesítette a "D" genomot is tartalmazó Triticum aestivum továbbnemesítését, elérte, hogy a mai kenyérgabona már igen sok glutént és ezen belül igen sok alfa-gliadint tartalmaz. Mivel a gluténfogyasztás valóban az utóbbi 100-120 évben nőtt meg ugrásszerűen, és a mai kenyérgabona fogyasztása terjed Ázsiában is, így a világon szinte mindenhol a guténérzékenyek száma fokozatosan nő.
A gluténérzékenység új megvilágításban
Az irritábilis bélszindrómában (IBS) régóta ismert a glutén szerepe, igen sok IBS betegről bizonyítható, hogy tünetei hátterében részben a gluténérzékenység áll. Ugyanakkor sok gyakorló klinikus megfigyelte, hogy a gluténmentes táplálkozásra azok az IBS betegek is javulnak, akiknél nem áll fenn tesztekkel is bizonyítható gluténérzékenység. Eddig ezeket a tapasztalatokat a tudományban anekdotikus megfigyeléseknek tekintették, és hozzáállás kérdése volt, mennyire vették komolyan. Jessica R. Biesiekierski és munkatársai 2011-ben közölték az e tárgyban végzett vizsgálatukat (Biesiekierski és mtsi., 2011). A kutatók olyan IBS betegeket toboroztak, akik szerint állapotuk gluténmentes étrendre javult, de bizonyíthatóan nem szenvedtek cöliákia betegségben. A gluténérzékenységet vagy az zárta ki, hogy a beteg nem hordozta a két hajlamosító gént (HLA-DQ2 és HLA-DQ8), vagy ha hordozója volt e géneknek, akkor vékonybél biopsziával zárták ki a cöliákia betegséget.
A vizsgálatba belépő betegek már egy ideje gluténmentes étrenden voltak, s a vizsgálatban hat héten át kaptak minden nap egy muffint és két szelet kenyeret. A vizsgálati csoportból 19 tudtán kívül glutént kapott, 15 pedig nem. Kettős vak, placebokontrollos próba volt, azaz sem a betegek, sem az őket vizsgálók nem tudták, ki kapott glutént és ki nem.
A vizsgálat során vérből több olyan immunparamétert ellenőriztek, amely jellemző a gluténérzékenyekre (transglutaminase IgA, gliadin antitestek az IgA és IgG frakcióban, Endomysial antitest), mérték továbbá a C-reaktív fehérje szintjét, és a bél áteresztő képességét, valamint a székletben a laktoferrin mennyiségét. A vizsgálat eredménye szerint a gluténérzékenység semmi jelét nem mutató betegek tünetei a glutén fogyasztásra romlottak. A vizsgálat során vizsgált immunológiai mutatókban változás nem jelent meg, azaz a tesztek alapján a betegek a glutén fogyasztás ellenére sem bizonyultak gluténérzékenynek. A vizsgálat tehát bebizonyította azt a régóta sejtett tényt, hogy létezik olyan gluténérzékenység, amely nem az ismert cöliákiás tünetképző mechanizmuson keresztül fejti ki hatását. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a gluténre állapotromlással, tünetfokozódással reagáló betegek fele nem is volt hordozója a HLA-DQ2 vagy HLA-DQ8 géneknek, azaz mai ismereteink szerint nem lehetnének gluténérzékenyek.
A tünetfokozódás nem gyulladásos természetű volt, ezt bizonyították a különféle mutatók (CRP és laktoferrin normál szintje). A bél áteresztő képessége sem változott meg a glutén csoportban.
Mindez azt bizonyítja, hogy a gluténnek van valami olyan hatása, amit a mai eszközökkel detektálni nem tudunk, de a tünetek fokozódásából a hatás egyértelműen bizonyítható.
Mivel a vizsgálatban olyan tünetek jelentek meg glutén fogyasztásra, ami a mai nyugati ember mindennapos "rossz gyomrára" jellemző, mint felfújódás, bélgázok termelődése, hasi fájdalom, rendellenes székletállag, fáradékonyság, émelygés, felmerül annak a lehetősége, hogy ezeket a mindennapos bizonytalan panaszokat a gluténfogyasztás okozza. Ezeknek a panaszoknak az okát általában akkor sem sikerül kideríteni, ha valaki utána akarna járni, s ilyenkor megállapítják, hogy "szorongás, stressz, depresszió" az ok. A glutén ilyen hatását igazolja az is, hogy igen sokan, akik áttérnek a paleo étrendre, arról számolnak be, hogy addigi bizonytalan eredetű hasi panaszaik megszűntek.
Rendszeresen kapok levelet, amelyben emberek azután érdeklődnek, hol tudnák gluténérzékenységüket teszteltetni, mert ennek eredményétől teszik függővé, átállnak-e a paleo táplálkozásra. Eddig is azt válaszoltam nekik, hogy egy ilyen teszttől sokat nem szabad várni, mert maximum megerősítheti a feltételezett gluténérzékenységet, de a negatív eredmény viszont nem cáfolja.
Végső konklúzióként két dolgot szűrhetünk le: a 19-20. század során a nagy gluténtartalmú kenyérgabona elterjedésével az emberi történelem során soha nem látott mértékben nőtt meg a gluténfogyasztás. A glutén egészségre és a mindennapi közérzetre gyakorolt hatását mindmáig alulértékelik, de egyre több kutatás bizonyítja, hogy még megbecsülni se tudjuk, milyen mélyre is nyúlik le a tengerbe a gluténérzékenység jéghegyének talapzata.
 
Küldje el barátjának, ismerősének!

Címkék: ,