Ételreformer

Sertéshús és egészség

szerző: Dr.Hans-Heinrick Reckeweg

A tanulmány a Gesunde Medicin c. folyóirat 1978/3. számában jelent meg.
Évek óta kértek már, hogy írjak egy közérthető cikket a sertéshús ártalmasságáról, azaz a szutoxinokról, a sertéshúsban lévő méreganyagokról.Mindenekelőtt a nagy kultúrák alapítóit kell megemlíteni, akik az európai kultúrát alapjaiban befolyásolták, így Mózest és a prófétákat, valamint Mohamedet. Ők felismerték a természet törvényszerűségeit, és erre alapozták törvényeiket. Jahve, a zsidók Istene azonos a természeti törvényekkel, amelyeket az ember nem sérthet meg. Különben a biológia törvényei szerint bekövetkezik a „betegség, mint büntetés”. méreganyagokról.
Különösen veszélyes kihatása van a sertéshús élvezetének a trópusi területeken. Ez a kihatás többek között azokon az afrikai területeken is tapasztalható, ahol azonos éghajlati viszonyok között az iszlám lakta terület közvetlen környékét a nyugati civilizáció foglalja el. Ez a megállapítás a különböző hunza törzsekre is érvényes a Himalája vidékén /Bircher/. A sertéshúst nem fogyasztó iszlám törzsek egészségesek, és idős korukig a számos expedíció teherhordóiként dolgoznak, míg a völgy másik oldalán élő, az iszlám magatartási és étkezési szabályaira nem figyelő hunza törzseket a szokásos betegségek gyötrik.
Az iszlám törvényei szerint élő lakosság egészséges, míg a nyugati civilizációs elvei szerint élő lakosságot minden tipikus , a sertéshús élvezetével összefüggő civilizációs betegség jellemzi.
Ismeretes, hogy nemcsak a zsidóknak, hanem a mohamedánoknak is szigorúan tilos mindenféle sertéshús fogyasztása. Újból és újból vannak, akik kifogásolják, hogy ezek csupán a papok által rendelt vallás-higiénés intézkedések, amelyeket a sertéshús trichinózisára vonatkoztatnak. Semmi esetre sincs azonban így. Ez már csupán egy nem szándékos nagy kísérletből is kitűnik, amelyről több orvoskolléga – mint résztvevő – hitelesen beszámolt.
A második világháború idején Rommel vezértábornagy vezetése alatt az észak-afrikai hadjáratban egyre több német katona betegedett meg az ún. „trópusi fekély”-ben, azaz alszár-fekélyesedésben, amely harcképtelenséget okozott, hosszabb kórházi ápolást, ugyanakkor a mérsékelt övön való tartózkodást igényelt. Miután minden kezelési mód – kemoterápia – teljesen eredménytelen volt, arra gondoltak, hogy az alszárfekély az étkezéssel lehet összefüggésben, mivel az őslakosság egyáltalán nem szenvedett ebben a betegségben. Átállították tehát a csapatellátást az iszlám őslakosság szokásos sertéshús-mentes kosztjára, amellyel a trópusi fekély egész problémája egy csapásra megoldódott.
Már a háború előtt felismertem, hogy a sertéshús terhelőleg hat, és bizonyos mérgező hatást fejt ki. Akkor úgy fogtam fel, hogy ez csak a friss sertéshús-készítményekre vonatkozik, mint disznótoros tál, sertéssült, főtt sertéscsülök, oldalas, karaj stb. Nem vonatkozik viszont a pácolt /sonka, szalonna/ és a kolbászárúként feldolgozott, füstölt sertéshús-készítményekre.
Ez a tévedés azért alakult ki, mert a friss vágásból származó sertéshús-készítmények fogyasztása hirtelen fellépő megbetegedéseket szokott előidézni, mint pl. vakbélgyulladás, epehólyag-gyulladás és epekő okozta hascsikarás, heveny bélhurut, gyomorbélhurut, tífuszos és paratífuszos betegségokozók, heveny ekcémák és furunkulusok /kelések/, izzadságmirigy-tályog. Ezzel szemben semmi ilyesféle kórtünetet nem találtam annak idején a sertéshúst tartalmazó tartós kolbászáru /pl. szalámi is, amely ugyancsak tartalmaz szalonnadarabokat zsíralkotórészként/ fogyasztásakor.
Ugyancsak tanulságos volt egy másik nem szándékos kísérlet, az egész német nép táplálkozásának teljes átállítása, amelyet a háború utáni éhségéveket követő pénzreform okozott. A szűkös években – a háború idején – és különösen a háború után, amely a pénzreformmal ért véget, a német nép gyakorlatilag egészséges volt.
Kevesen ehettek jóllakásig. Sertéshús gyakorlatilag egyáltalán nem volt, egyéb húsféle is csak csekély mennyiségben. Kevés zsírt osztottak szét, cukrot pedig alig, ezzel szemben gabonafélét – kenyér és tésztafélék általában elegendő mennyiségben lehetett előteremteni, amit burgonyával, répafélékkel, továbbá friss zöldséggel egészíthettek ki.
Akkoriban gyakorlatilag nem volt vakbélgyulladás, epehólyag-gyulladás, legfeljebb azoknál, akik feketén vágtak sertést, ami nagyon ritkán fordult elő. A reuma is, porckorong-kopás és más hasonló megbetegedések, továbbá szívinfarktus, valamint meszesedés és magas vérnyomás csaknem ismeretlenné váltak.
A pénzrendszer átalakításakor azonban, 1948 után hamarosan – amint a sertéshús, a sonka és különösen a szalonna ismét közvetlenül rendelkezésre állt – alapvetően megváltozott a kép.
Vakbélgyulladás, epehólyag-gyulladás, akut bőrgennyesedések, mint pyoderma /bőrgennyesedés/ impetigo /gennyhólyagos bőrbetegség/, furunkulózis és verejtékmirigy tályog ismét napirenden volt, amelyeknek kémiai szerekkel – szulfonamid kenőcsök – való kezelésük után hamarosan szövődményként gombák léptek fel, és különféle mellékhatások voltak tapasztalhatók.
Különösen ijesztő volt akkoriban a rákos megbetegedések számának növekedése. Sok 60-70 év körüli beteg – akik azelőtt panaszmentesek voltak – hirtelen gyomorpanaszokat észlelt, amelyek oka – mint kiderült – a tápcsatorna, a gyomor vagy a bél rákos megbetegedése volt.

Arthritis és arthrosis: sertéshús okozta betegségek

Több éves tapasztalataim során megmutatkozott, hogy sok más betegség – mint az arthrosis /nem gyulladásos ízületi betegség/ az arthritis /izüzeti gyulladás/ - nagymértékben a sertéshús fogyasztásától függ. Egyéb betegségeket is a sertéshús fogyasztása tartott fenn, pl. a nők fehérfolyása, sipoly krónikus gennyesedését, nemcsak a fül operációja után /előrehaladott középfülgyulladás/ hanem a háborús sérülések okozta sipoly gennyesedését is. Így hátráltatta vagy teljesen megakadályozta a gyulladást, illetve csak egy speciális homeopathiás kúra után gyógyult a beteg, mindenféle sertéshús /virsli, sonka stb./ eltiltása mellett.
Első megfigyeléseim alapján eleinte az egész probléma természetesen rendkívül kérdésesnek tűnt. Újból és újból meg kellett vizsgálnom, hogy ilyen megállapítások nem a megfigyelések egyoldalúságán vagy egyéb tévtanokon nyugszanak-e.
Elhatároztam tehát, hogy még szigorúbb mércét állítok mint eddig, és takarmányozási kísérleteket végeztem kísérleti állatokkal. Egérketrecnek szükségem volt 30 db magas és széles befőttes üvegre, amelyből a pénzreform után ismét bőven volt, vásároltam egy csapat fehér egeret, és különböző takarmányozási kísérleteket végeztem. A sertéshússal táplált egerek nagyon hajlamosak voltak a kannibalizmusra. Az idő előre haladtával, néhány hónap, illetve kb. egy év múlva nagymértékben lépett fel rákos megbetegedés náluk a különböző testtájaikon. Különféle bőrbetegségek is megjelentek rajtuk, ezzel szembe a normális takarmányon tartott egereknél – habár jelentkezett betegség ott is – rákban és súlyos, halálos megbetegedésben kevesebb pusztult el, a kannibalizus pedig gyakorlatilag nem is jelentkezett. el
Mivel eközben több felől jelezték nekem a sertéshús fogyasztásának állatoknál jelentkező egyéb következményeit, rögtön felfigyeltem a sertéshúsból származó különféle toxikus hatásokra.
Így tapasztaltam, hogy boxer kutyák semmilyen körülmények között sem kaphatnak sertéshúst, mert , mert hamarosan ótvart és viszkető bőrbetegségeket, továbbá adott esetben rosszindulatú belső bajokat kaptak. Ugyanezeket jelezték cirkuszi állatokról is, különösen oroszlánokról és tigrisekről, amely állatoknak semmilyen körülmény között sem szabad sertéshúst adni, mert ellustulnak és elhíznak, s ezen kívül – talán magas vérnyomás hatására – orrvérzést kapnak, és ezáltal elpusztulnak.
Egy pisztrángtenyésztő felhívta a figyelmemet, hogy darált sertéshússal az egész tenyészetet ki lehet irtani, úgy hogy a pisztrángok napokon belül teljesen elpusztulnak. 1948-ban ismét számos akut és krónikus betegség töltötte ki praxisomat. Csak azt a különös megfigyelést tehettem, amit az egyéb megfigyelés alapján kifejlesztett homotoxikológia értelmében értékelhettem ki. Emellett kiderült, hogy a sertéshús jelentős homotoxinként /emberre mérgezően ható anyagként/ tekintendő, amely a testet védekező helyzetbe kényszeríti, ami különböző– ha a homotoxikológia szempontjából nézzük – kitűnik, hogy a sertéshús számos összetevője homotoxinként terhelő tényezőként viselkedik, úgyhogy ez a kifejezés: „sutoxin” /sus = sertés/ helyesnek bizonyul. betegségek formájában jelentkezik. A már irodalomból is ismert eredményekből kiderült ugyanis, hogy az ún. exogén /azaz kintről származó/ állati zsír a testben úgy raktározódik, hogy pl. egy ürüzsírral etetett kutya depózsírjában az ürüzsír kémiailag kimutatható. A bőr alatti zsírszövet kémiai reakciójából – jódszám – válik ezt láthatóvá. Továbbá a vér is ilyen zsíralkotókkal telik meg. Óriásmolekulák keletkeznek, amelyek különböző ülepedési sebességük szerint /Swedborg-egység/ mérhetők, s ezek más anyagokkal együtt felelősek az arterioszklerózis, magas vérnyomás, a kötőszövetek általános, de főleg a mirigyek rossz vérellátásának és a szívkoszorúerek szűkületének és elmeszesedésének kialakulásában.
Később az is megmutatkozott, hogy egy ilyen zsírdús táplálkozás terheli meg leginkább a kötőszövetet. Huss professzor /Münster/ a „Nem specifikus mesenchyma reakció” című könyvében kifejezetten állítja, hogy ezek a megterhelések, zsírdús táplálkozás /ebben elsősorban a sertésszalonna a felelős/, továbbá egyéb stresszel párosuló megterhelések hatására súlyosbodnak, esetenként halált okozó folyamatot indíthatnak el.
Wendt professzor /Frankfurt/ az arterioszklerózist és a bevérzéseket gyakorlatilag kizárólag az ún. „fehérjefelesleg”-re vezeti vissza, ezért a mukopoliszacharidok, tehát kimondottan a sertés nyálkahártya kötőszövetei a felelősek, amelyet ő egyébként nem sertésből eredőnek tekint.

Sertéshúsban levő kóranyagok

Felvetődött a kérdés, hogy miben áll a különbség a sertéshús és más húsféleségek között. Nehéz volt hiteles bizonyítékokat szerezni, mégis az alábbiakat állapíthattam meg.
1. A sertéshúsnak igen nagy a zsírtartalma. Az ún. „sovány sertéshús” is még nagy mennyiségű zsírt tartalmaz, mivel /a szarvasmarha, a juh és az ezekhez hasonló állatok húsával ellentétben/ a sertéshúsnak csupán a sejtjeiben is tetemes mennyiségű zsír található. Egyéb húsok esetében zsír kizárólag a sejteken kívül, a kötőszövetekben, azaz a zsírsejtekben raktározódik.
Csupán az öreg szarvasmarha húsa nem tartalmaz a sejtekben kis mennyiségű zsírt, míg a sertéshús esetében minden nagy százalékban található a zsír a sejtekben is. Ez szemmel látható: ha sovány sertéshúst sütünk is, a forró edényben hamarosan zsír szabadul fel, és így a sertéshús „saját zsírjában” sül meg. Mivel a zsír kb. kétszer annyi kalóriát tartalmaz, mint a szénhidrát és a fehérje, különösen túltápláltság esetén a legegyszerűbben raktározza a szervezet, mégpedig a kötőszövetben. Ez sertéshúst fogyasztóknál gyakori zsírlerakódást /adipositas/ eredményez , amely a sertéshús egyéb kóranyagaival /nyálkaalkotók/ együtt csak nehézségek árán bomlanak le ismét. Ez a folyamat részben megfelel a Wendt professzor szerint „fehérjefelesleg”-nek.

A zsír gyakran koleszterinhez kapcsolódik. A vérben a koleszterinnel óriásmolekulák képződnek, amelyek a magas vérnyomásért és az arterioszklerózisért felelősek. Ezek a szívinfarktushoz, a koronáriák és a periférikus véredények keringési zavaraihoz is hozzájárulnak, különösen a nikotinnal együtt /Roffo professzor szerint/.
Különös veszélyt jelentenek a kötőszövet szulfáttartalmú alkatrészei, a jellegzetesen nyálkás mukopoliszacharidok /aminocukor, chondroitinszulfát, hexózamin, glukozamin többek között/

Kizárólag sertéshússal állítják elő a kenhető húskészítményeket. Kenhetőségüket az aminocukroknak, hexózaminnak és a kéntartalmú alkotórészeknek /kondroition-kénsav és kukoitinkénsav/ köszönhetik. Ezek segítik a kötőszövet megduzzadását, és kapcsolódnak a raktározó zsírokhoz /ún. „canpszis”, Machebeuf szerint/
A sertéshúst rubensi gazdagságban fogyasztók kötőszövete sajátságosan megduzzad, megtelik mint a vízzel telt szivacs, s így a kötőszövetnek a sertéshúsfogyasztókra jellemző párnásságot kölcsönöz
További veszélyeket jelent a nyálkaalkotók tárolása az inakban, ínszalagokban, porcokban. Ennek arthrosis és arthritis, porckorong-károsodás a következménye, mivel a kötőszövetek porcos állománya a sertéshús fogyasztása miatt bizonyos mértékben elnyálkásodik, lágy és kevésbé ellenálló lesz. Itt különösen Bier professzor kísérleteit érdemes megemlíteni. Bier a kísérleti állatoknak kén injekciót adott. Ennek hatására a kötőszöveti kén mobilizálódott és kiválasztódott, és a porc anyaga kénben szegényebb, így szilárdabb, ellenállóbb lett. Nyilván ily módon hatnak a kénes fürdők is, azaz a kén mobilizálásának útján.
Ebből következik, hogy a porc annál szilárdabb és ellenállóbb, minél kevesebb ként tartalmaz. A sertéshús viszont a jelentős mennyiségű nyálkás kötőszövet miatt kísérletileg kimutathatóan sok ként tartalmaz. Lettré professzor /heidelbergi patológus/ állatkísérletek alapján – melyeket radioaktívan jelölt kötőszövettel, szervek és mirigyek szöveteivel végzett – megállapította, hogy a kötőszövet hasadó anyagai a szervezetbe juttatás után nagymértékben oda jutottak, ahol azokra szükség van.
A sertéshús tartalmazza a legtöbb zsírt. Koleszterin és telített zsírsav tartalma magas. Származékai közül néhány, mint pl. a yorki sonka /főtt sonka/, zsírtartalma a 40 %-ot is eléri. Fogyasztása, egészségügyi szempontból, éppen ezért nem ajánlott.
A vágóhidakon gyakran találnak leölt jószágokat, amelyekről a feldarabolás után kiderül: valamilyen jóindulatú, vagy rákos daganatuk van. A sertések húsa ezenfelül számos betegség terjesztője is, amely veszélyezteti mind az emberi, mind a háziállatok egészségét.
A sertéseket régen szokás volt hulladékokkal etetni, mely szokást falun még ma is követnek. A trichinellózist és más fertőzéseket pedig a patkányoktól kapják el az állatok. A modern állattartás javított ugyan a körülményeken, viszont újabb problémákat hozott felszínre. Az, hogy egy sertés öt-hat hónap vagy ennél is kevesebb idő alatt elérje a 100 kg-os súlyt, természetellenes módszerek alkalmazását igényli. Ilyen probléma pl. a természetes élettér hiánya. A jelenleg tenyésztésre kerülő fajták nagyon válogatottak, éppen ezért az ellenálló képességük kisebb. Ezért könnyebben betegszenek meg és a járványokra is hajlamosabbak.
A sertésállomány leggyakoribb betegségei: az afrikai sertéspestis, a malacokra különösen veszélyes álveszettség, az atrófiás rhinitis és olyan fertőzések, mint a trichinellózis.
Táplálkozásunkban részesítsük inkább előnyben a nem állati eredetű, tápláló élelmiszerek fogyasztását. Étkezésünk akkor lesz a legjobb, ha teljes őrlésű gabonafélékből álló ételekre épül. Ezeket jól kiegészíthetjük egyéb zöldség és gyümölcsfélékkel, valamint olajos magvakkal. Ha erre az alapra tudjuk helyezni étkezésünket, akkor a legjobb úton haladunk az életerőnk megtartása felé. Ezek az élelmiszerek biztosíthatják a legjobban szervezetünk számára a tápanyagokat. Megfelelő komplettálással elégséges fehérje, ásványi anyagok és vitaminforrást jelentenek. Ügyeljünk arra, hogy változatosan készítsünk ételeket és lehetőleg hagyjunk megfelelő időt annak az elfogyasztására is. A zsíros ételek elkerülésével kondíciónk javulni fog és a betegségekre is kevéssé leszünk hajlamosak. A legjobb megoldás, ha egy jól felépített rostdús táplálkozást kombinálunk rendszeres testmozgással, megfelelő pihenéssel, a víz üdítő használatával, kiadós sétákkal a friss levegőn és a napfényen. Az élet megér annyit, hogy ne olyan dolgon menjen tönkre, amin lehetett volna javítani. Ma, amikor számos területen szennyezik környezetünket és nem tudjuk mikor, és honnan mérgeznek bennünket, legalább azt érdemes elkerülni, amit biztosan lehet.
Ezek az egyszerű igazságok javítani fogják életminőségünket, közérzetünket és az idősebb kort is szebbé tehetik számunkra.

A sertéshús növekedési hormonja rákot okoz

Még számos figyelemreméltó összetevője van a sertéshúsnak: bőven van benne növekedési hormon, amely gyulladások és kötőszöveti duzzanatok okozójaként tekinthető.
Tartani lehet az „akromegáliától”, azaz az áll és más hasonló csontok beteges növekedésétől, de különösen az elhájasodástól és az általános túlzott növekedéstől, elsősorban rákos hajlam esetében /legtöbbször korábbi mérgezés – esetleg kemoterápiás kezelés – hatására bekövetkező kötőszöveti károsodásoknál./
Ez azt is megmagyarázza, hogy a pénzreform után miért betegedtek meg 60-70 éves betegeim hirtelen rákban: füstölt szalonnával ették a kenyeret. Ezzel igazolták a kísérleti állatokon előidézett rákot, ugyanis a füstölt szalonnával táplált állataimmal végzett kísérleteim is ezt az eredményt mutatták. A szalonna nemcsak koleszterint /Roffon szerint a ráksejtek sejthártyájában/ tartalmaz, hanem növekedési hormont is, amely a rák növekedését segíti elő. A dohányfüstben levő benzpirén is hasonló hatást fejt ki, amely tipikus karcinogén /rákkeltő/ anyag.
Ehhez jött még a sertéshús viszketési ingert kiváltó hatása – hisztamin tartalma miatt -, mely gyulladási folyamatokat indít el: mint furunkulus /kelés/, karbunkulus /több egymás mellett kialakuló kelés/, vakbélgyulladás, epepanaszok vénagyulladás, nők fehérfolyása, tályog, phlegmone /tovakúszó gennyesedés a bőr alatti kötőszövetben/, valamint bőrbetegségek, így csalánkiütés bőrgyulladások – pl. ekcéma, dermatitisz /bőrgyulladás/ neurodermitisz /idegrendszeri zavar következményeként kialakuló bőrelváltozás/ és más bőrbetegségek.
A pénzreform után többször kezeltem idősebb nőbetegeket krónikus családkiütéssel, valamint gyermekeket, akiknél a csalánkiütés homeopátiás kezelésre /Apis D12 és Sulfur D-30/ gyorsan gyógyult, de a felnőtteknél makacsul, újból és újból fellépett, ha ezek a nőbetegek továbbra is fogyasztották a sertéshúst. A csalánkiütés esetén végérvényesen akkor volt tényleges gyógyulás, ha a betegek szigorúan megtartották a sertéshústilalmat. Ez a tilalom érvényes minden kolbászárúra, - így a borjúmáj készítményekre, virslikre – mivel minden virslibe és kolbászáruba beledolgoznak sertéshúst, de legalább sertészsírt /kivéve a garantáltan sertéshúsmentes termékekbe/.
A sertéshús gyulladást és viszketést kiváltó hatását a hisztamin és imidaol testek okozzák /pl. többek között erthionenin/, melyek gyulladási folyamatokat indítanak el. Ilyen gyulladási folyamatok kísérleti körülmények között is megfigyelhetők.
Hisztamin injekcióval kísérletileg előidézhető gyomorfekély, viszketegség, gyulladások, különböző allergiás betegségek, mint asztma, szénaláz, szénanátha, valamint szívritmuszavar, sőt esetenként szívinfarktus is. A szívinfarktus veszélye esetén ugyancsak tilos a sertéshús fogyasztása.
Egy további méreganyagot alkotnak a sertéshúsban a kutatás szintjén még nem kellően definiált sajátos vérösszetevők, amelyeket onkogén ágensnek /daganatot előidéző anyag/ /Nieper/ vagy endobiontának /Enderlein/ siphonosphora polymorph-nak /Brehmer/ vagy eritrocita zárványoknak /Scheller/ is neveznek. Emellett még nem egészen bizonyos, hogy ezek a különböző faktorok mennyiben azonosak egymással és a rák kialakulásában – az orosz kutató, Szperaszkij szerint iniciátorként /azaz oki tényezőként vagy esetlen indikátorként = jelző anyagként/ - mennyiben játszanak szerepet.
Mind emellett ezekben a csíraképző zárványokban igen gazdag a sertés vére, újabb elképzelések szerint ezek sérült sejtekből kiszabadult vagy tönkrement mi-tokondriumokként /parányi sejtalkotók/ is felfoghatók.
A sertéshúsnak egy nagyon lényeges mérgező összetevője tovább a grippe vírus, amellyel Shope professzor szerint /Londoni Víruskutató Intézet/ a sertéstüdő telítve van és gyakorlatilag ezt is a kolbászáruval együtt dolgozzák fel. Az aki sertéshúst, illetve olyan virslit fogyaszt amelyet sertéstüdővel készítettek, amellyel mindenféle töltelékes árunál számolni kell, egyben grippe vírust is fogyaszt. Ez oda vándorol – Lettrés kutatása szerint – arra a helyre, ahova biológiailag tartozik, azaz elsősorban a tüdő kötőszövetébe. Itt lappangó stádiumban marad, míg szaporodásához a megfelelő alkalom nem adódik, mint pl. tavaszi vitaminhiány, napfénytől elzártság és meghűlések. Ekkor lobban fel az influenzajárvány. Úgy tűnik, hogy ez nem egy influenza vírusos cseppfertőzés következménye, hanem nyilvánvalóan vagy elsősorban egy korábbi sertéshúsfogyasztás /kolbászáru/ hatása, azaz az influenza vírus előzetes közvetlen fogyasztására vezethető vissza, a naponkénti táplálékfelvételre. Emlékezetes az az influenzajárvány, mely az I. világháborút követte, amely több halálos áldozatot követelt, mint az egész világháború, és különösen Németországban hatott pusztítóan. A kiéhezett német nép akkoriban első táplálékként amerikai szalonnát kapott, amely bőven állt rendelkezésre mint kalóriadús táplálék. Többéves praxisomban hasonló megfigyeléseket tehettem a sertéshúsfogyasztást követő influenzajárvány idején. Ugyanis a kanadai sertéshús konzervek százezreit árusították novemberben, majd pedig télen a házi disznóölés következett. Így januárban, februárban biztos, hogy egy többé-kevésbé súlyos influenzajárvány alakult ki. Ismerős tény, hogy a mohamedán országokban elmarad az influenzajárvány, mivel nem fogyasztanak sertéshúst.

A probléma megoldása

A szervezet nem képes a sertéshús fiziológiás méregtelenítésére a szokásos módon, /légzés, vizelet, széklet, bőr/, vagyis kiválasztás útján, hanem csak beteges úton, azaz gyulladásokkal.
Másrészt viszont kisebb mennyiségek fogyasztásánál elmaradhat a gyulladás, azonban a sertéshús összetevői /különösen a nyálka- és zsíralkotók/ a kötőszövetben raktározódnak, amely túlsúlyt okozhat. A kolbászáru fogyasztása pedig a felsőtest, esetenként a lábak és a karok /különösen sonka fogyasztásánál/ - párnásságát okozhatják.
Amikor már „betelt a pohár”, és a szervezetnek nincs további lehetősége, hogy méregtelenítéssel /a kiválasztás során/ vagy lerakódások útján megszabaduljon a méreganyagoktól – adott esetben az egy perifériája és vérkeringése, vagy éppen a szívkoszorúerek károsodnak a nyálka- és zsíranyagok lerakódása miatt -, csupán akkor kezdődik el a sertéshús méreganyagainak lebontása és eltávolítása végső segítségként gyulladás útján.
Így jelentkezik számos esetben a nyáki tájékon karbunkulus vagy furunkulus, izzadtságmirigy-tályog különösen disznótoros tálak fogyasztásakor – mint említettük -, amely nagy veszélyhelyzetet teremtő vakbélgyulladást, epekőkólikát vagy epeút-problémákat, cholangitist /epeutak gyulladása/, cholecystitist /epehólyag gyulladás, epehólyag-gennygyülem/ okoz.
Néhány hónapja írt nekem egy Németországban jól ismert specialista, hogy adjak tanácsot agyvérzéses tüneteinek kezelésére, mely tünetek az állandó sertéshúsfogyasztás következményének tekinthetők. Ennek a kollégának a korábbi évek beszélgetéseiben már elmondták, hogy a sertéshús állandó fogyasztása egy napon kikerülhetetlenül súlyos, esetleg visszafordíthatatlan következményekkel járhat.
A kollégának nem használt a tanács. A sertéshús fogyasztása következményei évekkel később jelentkeztek, amely a mostani levélírásra késztette. Orvosoknál és fogorvosoknál korábban is tapasztaltam hasonló eseteket, melyeket a folytonos sertéshúsfogyasztás következményeként lehetett tekinteni. Az ide vezető betegségek okát Wendt professzor a mukopoliszacharidokban látja, amelyek az alapmembránban a fehérjetöbblet miatt rakódnak le.
Az egyik tipikus következmény – különösen sertéscsülök fogyasztásánál – a lábszárfekély, amely főleg Berlinben észlelhető, ahol nagyarányú a sertéscsülök fogyasztás. Ahogy a lefolyásából következtetni lehet, a lábszárfekély számos esetben a szervezet végső kísérleteként fogható fel, hogy a méregtől megszabaduljon. Ez a mezenchimális /alapszövet/ szelepet nyitja meg, mélyen a kötőszövetig ható gyulladás formájában. Ezért a rák kialakulásának figyelmeztető gennyesedéseként tekinthető, amely így a méreganyagok miatt a lábszárba húzódik. Ha a lábszárfekély külsőleg kezeljük, pl. különböző színes oldatokkal, így erőszakkal gyógyítjuk, anélkül, hogy egyidejűleg a táplálkozást is átállítanánk szigorú sertéshúsmentes diétára, akkor – különösen egy gyenge pont esetén /azaz egy korábbi alkati károsodás esetén egy „locus minoris resistentiase” értelmében/ - számos esetben kikerülhetetlen a rák kialakulása, különösen, ha még pszichikai terhelő tényezők is hozzájárulnak. Ilyen folyamatosan többször is megfigyelhettem berlini praxisom éveiben.
Állandó sertéshúsfogyasztás esetén a sertés nyálkás kötőszövete miatt a kemény emberi porc anyaga lágy lesz, és a test súlya alatt szétmorzsolódik. Arthirtis és arthrózis alakul ki.
A sertéshús fogyasztónak a csontvázrendszere is „elnyálkásodik” Ezen felül zsírt is raktároz, amely a rosszul táplálkozó sportolókat fáradttá, restté, nehézkes mozgásúvá, és a profikat esetleg hivatásukra is képtelenné teszi. Néha labdarúgó csapatok veszítettek ily módon.
Influenza esetén a húsban elfogyasztott influenza vírus – amely a szutoxinos sertéshús részét képezi – köhögés alkalmával cseppfertőzés útján terjedhet.
Mindez az akut betegség /elsősorban a nők fehérfolyása – amely egyben egy védekező kiválasztó reakció a sertéshús mérgekkel szemben – kapcsolódva esetenként pl. a méh fekélyesedésével/ biológiailag biztonsággal kezelhető és gyógyítható, de minden esetben be kell tartani a szigorú sertéshús tilalmat. Ezzel a sertéshús méreganyagai kiküszöbölhetők. Sajnos azonban ez a mi túlcivilizált világunkban igen ritka eset. A sertéshúsfogyasztáson alapuló toxikus helyzetet az orvostudomány nem csupán nem ismeri el, hanem teljesen félre is ismeri. A homotoxikológia kimutatta, hogy minden betegséget a mérgekkel szembeni védekező reakcióként vagy a mérgezésből származó károsodásként kell felfogni. Ezzel minden betegség biológiailag célszerű folyamatként magyarázható, amelyet semmiképpen sem szabad elnyomni, mivel az annak a kifejezése, hogy a test gyulladásos kiválasztás útján próbálja meg helyreállítani egészségét.
Egyébként fennáll a veszély, hogy egy akut méregtelenítési folyamat – láz, influenza, nyaki gyulladás – méregtelenítési mechanizmusában megtörik. Az okozó mérgek így nem távozhatnak el, hanem ún. viszontmérgezés léphet fel.
Ez az eset áll fenn egyébként kemoterápiás, antibiotikumos kezelésekkor. Ezek ugyan megsemmisítik a baktériumokat, de az okot, a mérgeket semmiképp sem távolítják el, sőt az elpusztult baktériumból származó endotoxinok további mérgezést jelentenek a szervezetnek.
A baktériumok általában nem a betegség okát jelentik, hanem jelző szerepet töltenek be /Speransky/.
Ezek élősködnek a sertéshús miatt kialakult gyulladások helyén, a méreganyagokat feloldják, így tehát hasznos segítő tényezők.
Csupán azt mutatják meg, milyen méreganyagok vannak ott, amelyek elősegítik növekedésüket, pl. kedvező homotoxikus állapot alakulhat ki adott esetben egy staphylococcus, streptococcus, pneumococcus /kórokozó baktériumok/ szaporodására. Éppen a sertéshús kínálja a legjobb körülményeket a baktériumok és vírusok /influenza vírus/ szaporodása.
Aki nem eszik sertéshúst, az kevésbé szokott vírusinfluenzában megbetegedni.
Mivel a kemoterápiás szerek, fejfájás csillapítók folytonos alkalmazása miatt a legtöbb embernek ma már nincs teljesen aktív védekezőképessége, a szokásos higiénés előírásokat meg kell tartania, s mindent meg kell mozgatnia, hogy szervezetének védekező rendszerét erősítse, így a biológiai stimulációs terápiával, biológiailag helyes táplálkozással és életmóddal.
E nélkül rendszerint jelentkeznek a sertéshúsfogyasztás súlyos kihatásai. Fiatal életek törtek ketté sorvadás, betegség és rák miatt /pl. váladékozás, altesti gyulladások kemikáliákkal való kezelés után/, vagy operációk utáni vesegyulladás vagy trombózis embólia miatt, amelyek a sertéshús fogyasztás végső következményeinek tekinthetők. Egy vakbélgyulladást megszüntet egy operáció. Így a limfatikus reakción túl a vakbélgyulladás méregtelenítési folyamatul szolgál a felvett sertéshús-mérgek /szutoxinok/ eltávolítására. A vakbélgyulladás mindenesetre nagy veszélyt rejt magában, úgyhogy az ilyen betegséget semmi esetre sem szabad elhanyagolni, hanem szükség esetén az orvosi szikére kell bízni.
Ugyanez érvényes a nők folyására is – amelyet legtöbbször egy jellegzetes szag kísér, amely a frissen vágott sertés húsára emlékeztet -, vagy egy furunkulusra és verejtékmirigy-tályogra, amelyek ugyancsak a méregtelenítést /genny kifakadása útján/ szolgálják.
Semmilyen egyéb, szokványos és kóros kiválasztást sem szabad elnyomni. Különben a test visszafertőzést kap, s egy másik veszélyes betegség jelentkezik helyette, amelyet a tudomány progresszív vikáriációnak nevez.
Egy izzadtságmirigy-tályog röntgensugárzás általi visszaszorításakor például így alakulhat ki egy colitis mucosa /vastagbél nyálkahártya gyulladás/ vagy ulcerosa /egy veszélyes fekélyes vastagbél betegség/.
Ugyanez érvényes a hasmenés megbetegedésekre is, amelyeket nem szabad kémiailag megakadályozni, ugyanis a bélrendszer mindenféle méreg kiválasztásának fontos feladatát tölti be. Erre vannak természetes biológiai szerek, amelyek igen hatékonyak és még nincs káros hatásuk.
Megemlítendő még, hogy a vaddisznó húsa is ugyanolyan mérgező, mint a házi sertésé, még akkor is, ha a vaddisznó húsa kevesebb zsírt tartalmaz. Ismeretes, hogy egy vadászaton elejtett vaddisznót azonnal fel kell dolgozni /ellentétben az őzzel vagy más vadakkal/, egyébként a hús élvezhetetlen lesz és toxikus tulajdonságúvá válik.
Általánosságban tekintve a sertéshús fogyasztás miatt egy többé-kevésbé súlyos mérgezettségi állapot következik be, amely mindezen betegségek okát képezi. Ez alapozza meg a legkülönfélébb betegségek előfeltételeit.
A sertéshúsnak gyulladáskeltő hatása is van, ezért mitesszeres és közönséges szőrtüszőgyulladás esetén is szigorú sertéshústilalmat kell betartani: tilos a sonka, a szalonna, a kolbászáru, a szalámi, a borjúmáj-virsli /ez ugyan tartalmaz egy kis rész borjúmájat, de nagy százalékban sertéshúsból és zsiradékból áll/ fogyasztása. Olykor hallható az az ellenvetés, hogy ez vagy az a nagypapa a 90 évével még mindennap elszívja a pipáját, megeszi a sertésszalonnáját, és még egészen jól érzi magát. Vizsgálja csak meg egyszer ezeket az eseteket! Mindjárt észreveszi, hogy itt valami nem stimmel!
Gyakran előhoznak olyan „egészséges parasztokról” szóló történeteket, akik tartós sertéshús fogyasztás ellenére sem voltak soha betegek. Egy tudományos tudomány évekkel ezelőtt bizonyította, hogy ez csak mese. Eszerint ez a népesség nem a legegészségesebb, hanem éppen a legbetegebb. Nyilvánvalóan az állandó és csaknem kizárólagos sertéshúsfogyasztás miatt. Praxisom során egyszer meglátogattam egy tanyán élő parasztcsaládot. Az apa krónikus artrosisban és coxitisban /csípőizület gyulladás/, valamint májkárosodásban szenvedett. Az anyának súlyos lábszárfekélye volt és egy visszértágulatos, kínzóan viszkető ekcémája. Az egyik lánynak szívpanasza volt, és torokgyulladás utáni reumája.
Az egyik fiuknak szintén anginás szívpanasza és furunkulusa volt – egyébként az ő egészsége volt a legstabilabb a családban -, a másik lány manduláját eltávolították, krónikus bronchitis gyanú és hörgőtágulat miatt. A másik fiuk krónikus mellhártyagyulladásban szenvedett, és …
Hasonló egészségi állapotokban találtam Hotchschwarzwaldban sok parasztcsaládnál. Miután tíz évet praktizáltam ott, tényekkel tudok előállni. A több mint egy órán át tartó konzultáción – a fentebb említett családnál – az udvaron egy bodzabokor alatt egy hatalmas koca egész órán át szüntelenül, jólesően dörgölőzött egy vastag ághoz.
A következő szavakkal hívtam fel a páciensek figyelmét: „Látják ott azt a disznót?! Minden viszkető- és gyulladáscsökkentő anyagot megesznek önök a sertéshússal együtt, ami most a disznót vakaródzásra kényszeríti. Ezek az anyagok /hisztaminhoz kapcsolódnak/ azután mindenféle olyan betegséget idéznek elő, amelyek miatt nekem önöket meg kellett látogatnom, kezelést kell adnom, és amelyeket fel kell számolnom.
Népgazdasági szempontból tekintve egy szigorú sertéshús fogyasztási tilalmat nem csupán helyeselnie kellene mindenkinek, hanem a feszült pénzügyi helyzetre nézve is egészségügyi okokból elengedhetetlen volna.
Megfontolandó ennek hosszú távú pozitív kihatása a betegségbiztosításra és a nyugdíjra nézve is.
Az egészséges nyugdíjasok várható életkorának emelkedése ellenére is csökkennének a kiadások.
Mindenesetre egy ilyen megfontolt intézkedés pozitív következményeinek nem azonnal, hanem fokozatosan van hatása. Ugyanúgy, ahogy a Mohamed által a Korán szúráiban megfogalmazott sertéshús fogyasztási tilalom kihatása is fokozatos volt, évszázadokra kihatott.
A Mózes által közölt sertéshús tilalom a zsidó népnek is jó testalkati tulajdonságokat kölcsönzött, ez mint a „kiválasztott népet” óriási kulturális és gazdasági teljesítményekre képesítette.
Az említett parasztcsalád a Fekete-erdőben, és még sok más kis- és módos parasztcsalád abban az időben levonta tanácsomból a következtetést, és a sertéseket nem ették meg, hanem eladták. Helyettük egy kis birkanyáj legelész most az udvaron – mint az iszlám országokban.
Másrészt az ember várható biológiai életkora 150 év. Olyan helyeken, ahol nem fogyasztanak sertéshúst, mint pl. a Kaukázusban, Törökországban és más, éghajlatilag nem túlterhelt iszlám országokban, vannak ilyen 130-150 éves emberek, akik a legjobb egészségnek és teljesítőképességnek örvendenek /pl. a hunzák/.
Az ember életében talán nincs nehezebb dolog, mint a meglévő szokásain változtatni. Ez különösen igaz lehet, ha egy olyan érzékeny témát érintünk, mint az étkezés. Viszont elérkezhet a pillanat, amikor a tét túl nagy ahhoz, hogy elkerüljük a dolgot. Így van ez most is, amikor az egészségünkről van szó. Mik azok a dolgok, amiket ebben a kis könyvben megtalálhatunk?
Tények. A tényekkel pedig nem lehet vitatkozni. A tények döntésre kell, hogy késztessék az embert.
Ezek alapján mindenki választhat, hogyan él tovább. De senki ne feledje el: a tét az egészsége, amit nem lehet eléggé értékelni. Ezt csak az tudja igazán, aki már elvesztette. A célunk, hogy megkönnyítsük a döntést.
Egészségére!

Címkék: egészség, lábszárfekély, sertéshús